Barion Pixel

Az adataid védelme fontos a számunkra

Információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint a termékek javításához. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhatsz ahhoz, hogy a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva elutasíthatod a hozzájárulást, vagy a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthatsz, és megváltoztathatod a beállításokat. Felhívjuk a figyelmedet, hogy személyes adataidnak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges a hozzájárulásod, de jogodban áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállítások csak erre a weboldalra érvényesek. Bármikor módosíthatod vagy visszavonhatod beállításodat, ha visszatérsz erre az oldalra, és rákattintasz az „Adatvédelem” gombra a weboldal alján.

Általános Szerződési Feltételek

Az áruházban feltüntetett árak bruttó árak, tehát áfával együtt, és forintban értendők, és nem tartalmazzák a szállítási költséget! Csomagolási költség nem kerül felszámításra!

Termék keresési segédlet, alap információk:  

Írjon be legalább egy szót, vagy szó részletet a termék nevéből az oldal bal felső sarkában levő - Termék kereső-  modul ablakába, a – Keres - gomb megnyomása után azonnal kidobja a beírt szavat tartalmazó  összes terméket! A szavak pontosításával tudja szűkíteni a találatok számát!

Ha egy termék márkából többet vásárol, praktikus a - Termék Választás - vagy  - Termék rendezés   - Márkák – vagy Gyártók  Szerinti – lehetőségeket megkeresni és használni, kiválasztani a márkát, és a Keres gombot megnyomni! Ekkor csak a kiválasztott márka termékei jelennek meg.

Figyelem! - Megrendelése a beérkezés után azonnal elfogadásra, és 1-3 munkanapon belül kiszállításra kerül. További értesítéseket nem küldünk! Bármi nemű egyeztetés szükségessége esetén keressük Önt a megadott elérhetőségeken.  A rendelésénél található ( Várakozik / Elfogadva /Kiszállítva/ Törölve stb.) státusoknak amennyiben nem állítódnak át,  semmilyen jelentősége nincs!

Fontos! Ha a rendelése leadása után nem érkezik meg a rendelését visszaigazoló e-mail egy órán belül, ellenőrizze a levélszemét mappát! Ha ott sem találja, keressen bennünket elérhetőségeinken, és ellenőrizzük rendelését! Jó néhány levélküldő rendszer címét sok esetben spam továbbítóként érzékelnek a szerverek, ezért vagy a levélszemét mappába kerülnek, vagy meg sem jelennek az oda küldött levelek! Érdemes mindig az aktuális, a legtöbbek által használt levelezőt használni ennek elkerülése végett! Amennyiben egy termék nincsen raktáron, a  munkanapos kiszállítást nem tudjuk garantálni, így ilyen esetben felhívjuk egyeztetés céljából, vagy a megadott e-mail címre értesítést küldünk a várható szállítás időpontjáról a termék beszerzési idejétől függően.

…………………………………………………………………………………………………………………………………………………………….

A jogszabályok által szabályozott - Általános szerződési feltételek (ASZF )

Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket, és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és kötelező érvényűnek tekinti magára nézve. Kérem vegye figyelembe hogy a honlapon keresztül kötött szerződés nem minősül írásbeli szerződésnek, az Üzemeltető azt nem iktatja, utólagosan nem hozzáférhető, magatartási kódexre nem utal. A webáruház működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk!

Szolgáltatási feltételek. Ahhoz hogy ÖN igénybe tudja venni az áruház szolgáltatásait, el kell olvasnia és el kell fogadnia az Általános szerződési feltételeket, és ( vagy ) az Adatvédelmi szabályzatot is. A webáruház szolgáltatásainak használatával, Ön elismeri hogy elolvasta, és egyetért az azokban leírtakkal.

A szerződés lényeges tulajdonságai az alábbiak szerint határozhatóak meg:

  1. Üzemeltető, Szolgáltató és további adatok, információk
  2. Megvásárolható termékek, szolgáltatások körének bemutatása
  3. A kínált termékek kategória besorolása
  4. Rendelési információk ismertetése
  5. A megrendelések feldolgozásával kapcsolatos információk
  6. Rendelés lépéseinek bemutatása
  7. A megrendelt termék / házhoz szállítás díjának fizetésének ismertetése
  8. Házhoz szállítással, díjszabással kapcsolatos információk, tudnivalók bemutatása
  9. Fizetési módokról szóló tájékoztató ismertetése
  10. Felhívás a csomagok átvételével kapcsolatosan
  11. A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztató
  12. Elállási/felmondási jog gyakorlásáról szóló tájékoztatás - Elállási/felmondási nyilatkozatminta
  13. Adatkezelési nyilatkozat
  14. Jogorvoslati lehetőségek
  15. Egyéb rendelkezések, változások, árak, akciók, védjegyek, egyéb információk 
  16. Ügyfélszolgálat

…………………………………………………………………………………………………………………………………………………………..

  1. 1. – Üzemeltető, Szolgáltató és további adatok, információk

  2. Cégnév: A Webáruházat a Sikeres Fodrászkellék Kft  üzemelteti (továbbiakban: “ Üzemeltető vagy Szolgáltató ”).
  3. Webáruház fő adatai: Áruház neve: Naturalszepseg.hu  www.naturalszepseg.hu
  4. Tárhely: ShopRenter.hu Kft 4028 Debrecen, Kassai út 129.  Adószám: 23174108-2-09 Cégjegyzékszám: 09 09 020636 Tel: +36-1/234-5012 e-mail: info@shoprenter.hu
  5. Az Üzemeltető cégneve: Sikeres Fodrászkellék Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság.
  6. Székhely: 8175 Balatonfűzfő Tölgyfa utca 1.  +36/20/3371605 sikeres@fodraszkellekshop.hu
  7. Telephely: 8175 Balatonfűzfő Tölgyfa utca 1.   – 8175 Balatonfűzfő Nefelejcs utca 7. +36/20/3371605}
  8. Panaszkezelés cím:  8175 Balatonfűzfő Nefelejcs utca 7. +36/20/3371605
  9. Adószám:13992422-2-19
  10. Bankszámlaszám: A Számlaszám a fizetési mód kiválasztásánál a szállítási mód leírásában is látható! Cib Bank   1070 0189 4675 2709 5110 0005
  11. Cégjegyzékszám:19-09-509575  
  12. Kibocsájtó cégbíróság, okmányiroda: Veszprém Megyei Cégbíróság
  13. Hatósági engedélyt kibocsájtó és szám: Balatonfűzfői Kormányhivatal 526/2014
  14. Szolgáltató elérhetősége: 8175 Balatonfűzfő Nefelejcs utca 7. Elektronikus levelezési cím: {E-mail} sikeres@fodraszkellekshop.hu Telefonos elérhetőség:+36/20/3371605
  15. Kapcsolattartó: Göndöcs Sándor
  16. Szerződés nyelve: Magyar. A honlapon keresztül kötött szerződés nem minősül írásbeli szerződésnek, az Üzemeltető azt nem iktatja, utólagosan nem hozzáférhető.
  17. Személyes átvételei lehetőség: Csak előzetes egyeztetés után itt:  8175 Balatonfűzfő Nefelejcs utca 7.  +36/20/3371605
  18. Adatkezelő: Üzemeltető alkalmazottja, Göndöcs Sándor
  19. Adatkezelés helye: 8175 Balatonfűzfő Nefelejcs utca 7. - Adatkezelési Azonosító: NAIH-79141/2014.
  20. Megrendelések feldolgozása hétköznapokon és csak munkanapokon történik: 8-13 óra között)
  21. Megrendelések teljesítésének átlagos ideje munkanapban megadva: 1-3 munkanap
  22. Szállítási partnerek, forgalmazott termékek megnevezése: Vitalfarco, KIN Cosmetics, Comair, Nirvel, Levissime, P.D.V. Srl, Eurostil, Metalplast, Cerena Solingen, Euro Socap, Lim Hair, Hübert & Krieger, Ro.ial, Stella ZRT, Pipere Kft, Orna kft, Frufru Design Kft, Fragro Kft, BI-ES, Wellconsulting Kft, Kallós KFT, Imel, Jessy KFT, Comair GMBH, Oriol, Esztétika KKT, Szépségcikk, Gamox SRL, Seiseta, Sangra
  23. Alapvető rendelkezések:

    A jelen Szabályzatban nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen Szabályzat értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker. tv.) törvény, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm.   rendelet vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.

    A jelen ÁSZF 2022. szeptember 01. napjától hatályos és visszavonásig hatályban marad. A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani az ÁSZF-et (a módosításra okot adó körülmények: jogszabály-változás, üzleti érdek, céggel kapcsolatos változások). A módosításokat a Szolgáltató a weboldalon közzéteszi, illetve a regisztrált/vagy korábban már vásárló Felhasználókat a változásról e-mailben értesíti - mely alapján a Felhasználó jogosult a szerződéstől elállni, vagy azt felmondani. A módosítások nem érintik a korábban megkötött szerződéseket, azaz a módosításnak nincs visszaható hatálya.

    - Szolgáltató fenntart magának minden jogot a weboldal, annak bármely részlete és az azon megjelenő tartalmak, valamint a weboldal terjesztésének tekintetében. Tilos a weboldalon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül. 

    Regisztráció/Vásárlás
    - Felhasználó a weboldalon történő vásárlásával/regisztrációjával kijelenti, hogy jelen ÁSZF, és a weboldalon közzétett Adatkezelési tájékoztató feltételeit megismerte és elfogadja, az adatkezelésekhez hozzájárul.
    - Felhasználó a vásárlás/regisztráció során köteles a saját, valós adatait megadni. A vásárlás/regisztráció során megadott valótlan, vagy más személyhez köthető adatok esetén a létrejövő elektronikus szerződés semmis. Szolgáltató kizárja felelősségét, amennyiben Felhasználó más nevében, más személy adataival veszi igénybe szolgáltatásait.
    - A Szolgáltatót a Felhasználó által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. 
    - A Szolgáltatót nem terheli felelősség az abból adódó károkért, ha Felhasználó a jelszavát elfelejti, vagy az illetéktelenek számára bármely nem a Szolgáltatónak felróható okból hozzáférhetővé válik. 

    - Előzetes tájékoztatás a termék vagy szolgáltatás lényeges tulajdonságairól  - A webáruházban a terméknél és a termék leírásában minden lényeges információ, tulajdonság, és ahol szükséges használati leírás, egyéb információ is megtalálható.

    - Az áru vagy szolgáltatás ellenértékéről szóló előzetes tájékoztatás  - A webáruházban a terméknél feltüntetett legmagasabb árak bruttó árak, tehát áfával (adóval) együtt, és forintban értendők, és nem tartalmazzák a szállítási költséget! Csomagolási költség nem kerül felszámításra! A terméknél az előírás szerinti ármegjelölések, egység ár jelölések kerültek alkalmazásra. A megvásárolt termékeket átveheti személyesen, és kérheti annak házhoz szállítását is. A személyes átvétel, valamint a házhoz szállítás költségei naprakészen, a Szállítás – Szállítási díjak – menü pontnál olvasható.

    - Az ellenértéken felüli (járulékos) költségekről szóló, és előzetes tájékoztatás  - A webáruházban a vásárlás nincs értékhatárhoz kötve.  Az üzemeltető az ellenértéken felül, a házhoz szállítás igénybevétele eseten csak szállítási díjat számol fel.  Csomagolási díj nincs.

     - A teljesítés (fizetés, szállítás) feltételeiről szóló előzetes tájékoztatás. Az üzemeltető szállítási feltételek között személyes átvételt tesz lehetővé, valamint több fajta szállítási módot, hogy a vásárló a neki legmegfelelőbb módon jusson a megvásárolt termékekhez. Ezek a Szállítás – Szállítási díjak – menü pontnál olvashatók.

     

    ………………………………………………………………………………………………………………………………………………………

    2. - Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre

    A web áruházban a szépségápoláshoz kapcsolódó, valamint a szépségipar számára készült ,, professzionális ’’ jelzővel megjelölt ( = szakmai felhasználására ), és lakosságnak készült fodrászcikk, fodrászkellék termékek, hajfesték márkák, fodrászati berendezések, hajhosszabbítás, eszközök, gépek találhatók. Hajfesték, szemöldök festék, szempilla festék, hajszínező, szőkítő por, dauervíz, hajlakk, hajegyenesítő, hajgöndörítő, hajfesték eltávolító, sampon, hajbalzsam, hajmaszk, hajpakolás, hajszárító, hajvasaló, hajvágó gép, hajvágó olló, fodrászbútor, hajmosó, fejmosó, hajgőzölő, gőzbúra, falikar, hajszárító búra, papírtörölköző, papír lepedő, hajkefe, körkefe, lapos hajkefe, fésű, póthaj, fodrászkellékek. A ,, professzionális ’’ jelzővel megjelölt termékek a felhasználás módját nézve nem, de összetételükben eltérnek a funkcióban ennek megfelelő, lakosságnak készült termékektől. A ,, professzionális ’’ jelzővel megjelölt eszközök gépek, a szakmai felhasználásban elvárható igénybevételek figyelembevételével készülnek. Hogy a szakmai felhasználó a szolgáltatási szintjéhez megfelelő terméket tudjon választani, a termékeknél a számára jól érthető, minőségre utaló jelzéseket talál. A szakmai a tájékoztatás miatt ahol fontos, a termékek minőségi kategóriájának meghatározása, és fontos jellemzőinek ismertetése feltüntetésre kerül, hogy a felhasználó szakembert segítse a helyes döntés meghozatalában. A termékek használata általában jellegüknél fogva közismert (pl. sampon, hajbalzsam) a speciális termékek használata viszont, megfelelő szakmai ismereteket feltételezi. Minden terméknél egyértelmű használati leírás található.   - Az  - ajándék  - szó fogalma a webáruházban: Az – ajándék - szó jelentése egy olyan terméket vagy szolgáltatást takar,  amit vagy 0 forintért, vagy technikai vagy jogi korlátok fennállása miatt, egy jelképes, nagyon alacsony összegért ( pl. 11Ft ) tehet a kosarába a vásárló.  Az - ajándék  - szóval kapcsolatba hozott termék kosárba helyezésével a vásárló ezt tudomásul veszi, és elfogadja!

    Raktárkészlet:

    A raktárkészlet, technikai okok miatt nem kerül megjelenítésre, ha még is, minden esetben csak tájékoztató jellegű!  Az üzemeltetőt nem terheli semmilyen felelősség, és kötelezettség, ha a kiválasztott termék nincs raktáron! Ha a kiválasztott termék nincs raktáron, minden esetben, az ügyfélszolgálat telefonon felhívja a megrendelőt tájékoztatás egyeztetés céljából, a termék várható megérkezésével kapcsolatosan! Az üzemeltető nem köteles a hiányzó terméket záros határidőn belül beszerezni! Az ebből adódó előre látható, vagy nem látható problémákért, eseményekért, az üzemeltető nem vonható felelősségre, és nem kötelezhető! pl. Ha a hiányzó  termék nélkül a küldendő csomag értéke nem éri el az ingyenes szállítási értéket, az üzemeltető nem köteles a csomagot ingyenesen elküldeni!

    3 - A kínált termékek az alábbiak szerint kategorizálhatóak

    Menürendszer termékkategóriák

    A honlap termékbemutatási, és online megrendelési lehetőséget biztosít a Felhasználók számára. A honlapon a Felhasználó menüpontok segítségével böngészhet. A termékek kategóriarendszerbe sorolva találhatók meg. A kategória nevére kattintva a benne szerelő termékek listája látható. Ha az adott kategóriában lévő összes termék nem fér ki egy oldalra, akkor a termékek felett és alatt lévő számok segítségével lehet lapozni. A termék listáról a részletes termék oldal a termék nevére klikkelve érhető el, itt tájékozódhat a megrendelni kívánt termék részletes jellemzőiről, áráról. A honlapon lehetőség van kulcsszó alapján terméket keresni. A keresési feltételeknek megfelelő termék találatok a kategóriákhoz hasonlóan listaszerűen jelennek meg.

    4. - Rendelési információk

    Regisztráció:
    A böngészéshez, a szöveges tartalmak vagy a termékek megtekintéséhez, megrendeléséhez nem szükséges a regisztráció. A regisztrációkor meg kell adni a nevet, a kívánt szállítási címet, e-mail címet és telefonszámot. Ezt a  "Regisztráció" menüpontjában teheti meg. A regisztráció során a * -gal jelölt mezők kitöltés szükséges a sikeres regisztrációhoz. Az adatok helyességét bármikor ellenőrizheti és módosíthatja, törölheti jóváhagyás előtt.  Az adott megrendelés elküldött adatai az elküldést követően már nem módosíthatók.
    A megadott információkat a vonatkozó adatvédelmi törvény betartásával, kizárólag írásbeli információ küldéséhez, a rendelési folyamat megkönnyítéséhez, valamint probléma esetén a kapcsolatfelvételhez használjuk.  Saját és aktív email címet adjon meg a regisztráció során, mert erre az email címre fogunk küldeni Önnek minden visszajelzést megrendeléseivel kapcsolatban! Ha első rendelésénél nem érkezik meg a rendelését visszaigazoló e-mail 1 órán belül, hívja vagy írjon ügyfélszolgálatunknak, és ellenőrizzük az Ön által megadott e-mail címet, mert esetlegesen elírhatta! A regisztráció során megadott adatok később változtathatóak. A megadott számlázási cím alaphelyzetben a szállítási cím is (de a szállítási cím minden rendeléskor külön módosítható). Egy telefonszám megadása kötelező, ha lehet mobil telefonszámot adjon meg a könnyebb és gyorsabb kommunikáció miatt.

    Figyelem! A regisztráció elküldése után a rendszer nem küld megerősítést kérő e-mailt, a regisztráció azonnal él! A sikeres regisztrációról a Felhasználó e-mailben érdeklődhet, és a honlapon a belépés működésével azonnal meggyőződhet!

    A Felhasználó a regisztrációjának törlését e-mailben kérheti a Szolgáltatótól, ez esetben új vásárláshoz újra kell regisztrálnia. A hozzáférési adatok titokban tartásáért a Felhasználó felelős. A Felhasználó felelős az adatai frissítéséért, valamint köteles a Szolgáltatónak bejelenteni, ha tudomására jutott, hogy az adataival harmadik fél visszaélt. Elfelejtett jelszó esetén a honlapon új jelszó kérhető a regisztrált e-mail címre. Amennyiben a Felhasználó korábban regisztrált a honlapon, a megrendelési folyamat az e-mail címének és jelszavának megadásával folyatatható.

    Adatok módosítása

    A regisztráció során megadott adatokat Ön a későbbiekben bármikor tudja módosítani. Ezt úgy tudja megtenni, ha bejelentkezik a webáruházba. Ekkor  megjelenik a "Adataim"gomb, erre rákattintva módosíthatja a "Fiók adatait".

    Vásárlás:

    A vásárlási szerződés létrejötte:

    Az oldalon történő vásárlás egy szerződés, mely az Üzemeltető/Szolgáltató és a Vásárló/Felhasználó között jön létre. A szerződés akkor jön létre, ha a vásárló elfogadja a vásárlás véglegesítése előtt a szolgáltatási feltételeket és az ÁSZF-et, melyek a weboldalon közzé vannak téve, majd a Megrendelés gomb lenyomásával, a megrendelés elküldésével véglegesíti azt. A Megrendelés, vagy Rendelés megerősítése, vagy Rendelés véglegesítése, bármely szavakat tartalmazó gomb lenyomásával a vásárló kijelenti, hogy a mindenkor hatályos ÁSZF tartalmát maradéktalanul megismerte, és azt magára nézve kötelezőnek fogadta el.

    Az adásvételi szerződés megkötésével összefüggésben a Vásárló kifejezetten elfogadja, hogy a termékrendelés véglegesítése számára – a választott fizetési és szállítási módnak megfelelően – egyben vételár-teljesítési és termék-átvételi kötelezettséget is keletkeztet.

    A szerződés megkötésére magyar nyelven van lehetőség. A megrendelés leadása elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben foglaltak megfelelően irányadóak. A szerződés a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik, és szem előtt tartja a fogyasztók jogairól szóló Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU irányelvének rendelkezéseit.

    A szerződés alakiságára, iktatására és utólagos hozzáférhetőségére vonatkozó tájékoztatás.  - A webáruházban leadott megrendelések (elektronikus megrendelőlapok) nem írásban, hanem ráutaló magatartás (egy ikonra klikkelés) formájában tett jognyilatkozatnak minősülnek.

    A szerződés iktatása: A honlapon keresztül kötött szerződés nem minősül írásbeli szerződésnek, a Szolgáltató azt nem iktatja, utólagosan nem hozzáférhető.

    Számla:

    A Szolgáltató a vásárlásról elektronikus vagy kézi számlát állít ki.  Az elektronikus számlát a rendszer automatikusan elküldi a vásárló által megadott e-mail címre, a melyet elektronikusan tárolhat, kinyomtathat. A számlát a vásárló kérésre papír alapon, kinyomtatva is rendelkezésére bocsátja, a csomagba helyezve, vagy levélben elküldve. A kézzel kiállított számlát, minden esetben a rendelés kézbesítésekor, a szállítási csomagban, a termékekkel együtt megküldve bocsátja a Felhasználó rendelkezésére.

    Rendelés menete - Kosár használata

    A megrendelések leadása a Webáruházban kizárólag elektronikus úton lehetséges. Az egyes termékek mellett feltüntetett árak bruttó összegek, melyek a házhozszállítás költségeit nem tartalmazzák. A megrendelés elküldése előtt bármikor megváltoztathatod, ellenőrizheted a kosarad tartalmát a "Kosár tartalma" panelben található megfelelő linkre kattintva. Tedd a megvásárolni kívánt tételeket a kosaradba, majd kattints a „Kasszához” gombra. A megrendelés négy lépésből áll. Rendszerünk automatikusan felkínálja az előző rendelés során rögzített szállítási címet és fizetési módot, és összegzi az általad kiválasztott termékeket. Egy kattintással elfogadhatod vagy módosíthatod a megrendelés adatait. Ha mindent rendben találsz, és a vásárlási feltételeket is elfogadod, akkor nincs más dolgod, mint a „Megrendelés megerősítése” gombra kattintani. Ezzel tudod jóváhagyni a megrendelést és elküldeni nekünk. Megrendelésedről rendszerünk automatikus e-mail visszaigazolást küld, mely tartalmazza a rendelésed minden paraméterét.

    Felhasználó belép, vagy a regisztrációját követően bejelentkezik a webshopba. Ezután már megkezdheti a vásárlást. Miután kiválasztotta a megfelelő terméket a "Kosárba rakom" gomb megnyomásával rakhatja a terméket a virtuális bevásárlókosárba. Felhasználó bármikor megtekintheti a kosár tartalmát a „kosár” ikonra kattintva. Amennyiben Felhasználó további terméket szeretne kosárba helyezni, kiválasztja a „vissza a vásárláshoz” gombot. Ha az adott termékből több darabot kíván vásárolni, akkor a "Kosárba tesz" gomb előtt lévő számot írja át, mielőtt berakja a terméket a kosárba. Amikor egy terméket berak a kosárba, akkor automatikusan a kosár tartalmát fogja mutatni az oldal. Itt választhat, hogy tovább vásárol vagy befejezi a vásárlást és a "Tovább a kosár tartalmára" megy. A kosár tartalmát bármikor megtekintheti fejléc menü "Kosár"doboz mindig azt mutatja, hogy milyen termékek vannak jelen pillanatban az Ön kosarában. Itt találja az "Ugrás a kosárhoz" gombot is, aminek a megnyomásával a kosár tartalmát tekintheti meg illetve módosíthatja azt.

    Kosár tartalmának módosítása:  -   Mennyiség megváltoztatása: A kosárban lévő termék ára mellett talál egy"+, -" mezőt, amiben az éppen a kosarában lévő darabszám van, ha ezt szeretné módosítani, akkor egyszerűen írja át ezt a mennyiséget és nyomja meg a "OK" ikont. - Termék eltávolítása: A kosár tartalma táblázat utolsó oszlopa az "Törlés", ennek megnyomásával törli a terméket a kosarából.

    Adatbeviteli hibák kijavításának technikai lehetőségei. - Az adatbeviteli hibák javítására a „Megrendelés jóváhagyása” gomb megnyomása előtt van lehetőség. A visszalépéshez a „Vissza” gombot kell használni. A regisztrációkor megadott adatokat és belépési jelszót bejelentkezés után bármikor meg lehet változtatni a „Vásárlói adatok” menüpontban. A „Kosár” tartalma bármikor ellenőrizhető, változtatható, vagy akár törölhető. Ha a megrendelés elküldését követően észlel adatbeviteli hibát, azt kérjük haladéktalanul jelezze elérhetőségeinken, a hiba mielőbbi kijavítása érdekében.

    Rendeléseit és kérdéseit a webáruházon kívül, más módon is jelezheti, ( telefon, e-mail ) de a leadás mindenképpen elektronikus formában kell hogy megtörténjen, pl. E-mail:  sikeres@fodraszkellekshop.hu A rendelés ezen formákban történő leadása előtt, az Általános szerződési feltételek (ASZF) és Adatvédelem elolvasása és elfogadása, valamint annak tudomásul vétele hogy a megrendelés leadása fizetési kötelezettséggel jár kötelező. A rendelés ezen formákban történő leadásával Ön elismeri hogy elolvasta, meghallgatta és elfogadja az abban leírtakat. Ezek elfogadását, egy, az ezen fogalmakat, valamint a pontos rendelést tartalmazó, e-mailban, el kell küldeni a szolgáltató részére! Az így leadott megrendelés leadásával a honlapon leadott szerződéssel megegyező, szerződés köttetik az eladó, és a megrendelő között, mely nem minősül írásbeli szerződésnek, a Szolgáltató azt nem iktatja, utólagosan nem hozzáférhető.

    Rendelés feladása / ellenőrzése / lemondása

    Rendelés feladása:

    Miután kiválasztotta a megfelelő termékeket és úgy döntött, hogy nem kíván további termékeket vásárolni, menjen a kosár tartalmához. ("Ugrás a kosárhoz" gomb). Itt ellenőrizheti/módosíthatja a kiválasztott termékeket, mennyiségeket. Ezután kattintson a "Megrendelés" linkre, így tovább léphet a rendelés feladásához. A következő lépésben frissítheti a regisztrációkor megadott számlázási címet, illetve kiválaszthatja a szállítási címet (ami alap helyzetben a számlázási címmel megegyezik). Most válassza ki az Önnek megfelelő szállítási módot, majd a fizetési módot . A szállítási és fizetési módok mellett találja a hozzájuk tartozó rövid leírást és a szállítási mód díját is. Ha ellenőrizte/megváltoztatta az adatokat és mindent megfelelőnek talál, kattintson a " Megrendelés elküldése" gombra. Amennyiben minden rendben ment, akkor "Köszönjük a megrendelést"szöveg jelenik meg a képernyőn. Ebben az esetben hamarosan kapni fog egy automatikus visszaigazoló e-mailt a rendeléséről, amiben minden megadott adat szerepelni fog. Ez azt jelenti, hogy a rendelése megérkezett hozzánk és munkatársaink hamarosan feldolgozzák azt. Ha nem érkezik meg a rendelését visszaigazoló e-mail 1 órán belül hívja,  vagy írjon ügyfélszolgálatunknak, hogy megkeressük a hiba okát!

    Megrendelése a beérkezés után azonnal elfogadásra, feldolgozásra, és 1-3 munkanapon belül kiszállításra kerül. További értesítéseket nem küldünk! Bármi nemű egyeztetés szükségessége esetén keressük Önt a megadott elérhetőségeken.  A rendelésénél található ( Várakozik / Elfogadva /Kiszállítva/ Törölve stb.) státusoknak amennyiben nem állítódnak át,  semmilyen jelentősége nincs!

    Ha a rendelése leadása után nem érkezik meg a rendelését visszaigazoló e-mail egy órán belül, ellenőrizze a levélszemét mappát! Ha ott sem találja, keressen bennünket elérhetőségeinken, és ellenőrizzük rendelését! Jó néhány levélküldő rendszer címét sok esetben spam továbbítóként érzékelnek a szerverek, ezért vagy a levélszemét mappába kerülnek, vagy meg sem jelennek az oda küldött levelek! Amennyiben egy termék nincsen raktáron, a  munkanapos kiszállítást nem tudjuk garantálni, így ilyen esetben felhívjuk egyeztetés céljából, vagy a megadott e-mail címre értesítést küldünk a várható szállítás időpontjáról a termék beszerzési idejétől függően.

    Rendelés lemondása: A leírást a lejjebb olvasható  az Elállás joga, módja, következményei szerint bekezdésnél találja!

    Rendeléssel kapcsolatos értesítések:

    A megrendelése azonnal elfogadásra kerül, további e-maileket nem küldünk  a rendelése állapotáról, az egykét napon belül megérkezik! Egyeztetéshez munkatársunk telefonon keresni fogja! Ha igényli, a futár felhívja önt a kiszállítás időpontja céljából, ezt a megjegyzés rovatban kérem jelezze! A webáruházban a rendelése mellett látható ( Várakozik/ Elfogadva /Kiszállítva/ Törölve ) jelzéseket kérem hagyja figyelmen kívül! Ha bármi fennakadás lenne, telefonon fel fogjuk keresni Önt!

    Rendelés teljesítése: fizetés – előre utalással, bankkártyával, utánvéttel: - a – Fizetés – pont szerint!

    A webáruház működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatban felmerülő kérdéseivel keresse elérhetőségeinket.

    5.  - A megrendelések feldolgozása

    A megrendelések feldolgozása csak munkanapokon történik 8 és 13 óra között. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására. Amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő napon kerül feldolgozásra. Általános teljesítési határidő, a visszaigazolástól számított 1-3 munkanapon belül. Fenntartjuk a jogot a már visszaigazolt megrendelések visszautasítására részben, vagy teljes egészben. Részben történő teljesítés kizárólag a megrendelővel történő egyeztetést követően kerülhet sor! A termék vételárának előre történő kiegyenlítése esetén visszautalásra kerül az összeg küldőjének részére. Amennyiben a megrendelés elküldését követően nem kap a megadott e-mail címre visszaigazolást, javasoljuk ellenőrizze a SPAM (levélszemét) mappát a levelező rendszerében. Amennyiben nem kapta meg a visszaigazolást, kérjük, vegye fel a kapcsolatot velünk a megadott elérhetőségeken. Megrendelés visszaigazoló e-mail feladó név: Fodrászkellék Megrendelés visszaigazoló e-mail küldő cím: webaruhazrendelesek1@gmail.com

    6. - Rendelés menete tehát lépések szerint

    1. A megvásárolni kívánt terméket helyezze a kosárba 2. Ha nem szeretne további terméket vásárolni, ellenőrizze a megvásárolni kívánt termék darabszámát. A „törlés” gombra kattintva törölheti a kosár tartalmát. Ha módosítja a megvásárolni kívánt mennyiséget, a mennyiség módosítását követően kattintson a kosár frissítése gombra. 3. Szállítási/fizetési mód kiválasztása. 4. Megrendelés 5. Szállítási / Számlázási, illetve a belépési adatok megadása /Amennyiben már regisztrálta magát, akkor be tud lépni. A megrendelés elküldéséhez nem szükséges regisztráció!/* 6. Fogadja el a rendelési feltételeket a jelölőnégyzet bejelölésével, miután megismerte annak tartalmát. 7. Az adatok megadását követően a "Megrendelés" gombra kattintva tudja elküldeni megrendelését, előtte azonban még egyszer ellenőrizheti a megadott adatokat, illetve megjegyzést is küldhet a megrendelésével. (Pl: a készülék, vagy termék színét illetően) Szükség esetén ezen az oldalon módosítani tudja a megadott adatokat, illetve visszaléphet a kosár tartalmának módosításához is. A megrendelés elküldését követen Ügyfélszolgálatunkkal történő kapcsolatfelvétel útján tudja módosítani a megrendelés adatait. 8. A megrendelés elküldését követően a megadott e-mail címre visszaigazolást kap a megrendelés rendszerünkbe történő beérkezéséről. Ha nem érkezik meg a rendelését visszaigazoló e-mail 1 órán belül hívja,  vagy írjon ügyfélszolgálatunknak, hogy megkeressük a hiba okát!  Amennyiben beregisztrált a jövőben regisztrált felhasználóként be tud lépni és azonnal el tudja küldeni megrendelését a szállítási és számlázási adatok megadása nélkül! Fontos, ügyeljen az adatok pontosságára, hiszen a megadott adatok alapján kerül számlázára, illetve szállításra a termék. A regisztrációt egyszer kell végrehajtania, későbbi vásárlások alkalmával ezt a lépést már nem kell elvégeznie. Kérjük, kiemelten ügyeljen az elérhetőségi adatok pontos megadására. Rosszul megadott e-mail cím esetén a visszaigazolást nem tudjuk kézbesíteni a megrendelés beérkezéséről. Amennyiben a beérkezett üzenetek mappában nem találja a visszaigazolást, ellenőrizze a SPAM - levélszemét mappákat is. Hibásan megadott telefonszám esetén nem tudjuk felvenni a kapcsolatot. Pontatlanul vagy hiányosan megadott kapcsolat felvételi adatokból adódóan a megrendelés teljesítése ellehetetlenülhet.

    7. - A megrendelt termék / házhoz szállítás díjának fizetésének módja

    A megrendelt terméket a csomag átvételekor a futárnak, vagy a posta alkalmazottjának kell kifizetni, amennyiben nem az előrefizetést választotta.  A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítője, és a visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz.  A számla és a jótállási jegyet a csomag tartalmazza. Kérjük a csomagot kézbesítéskor a futár előtt szíveskedjék megvizsgálni, és esetlegesen a termékeken észlelt sérülés esetén kérje jegyzőkönyv felvételét, vagy ne vegye át a csomagot. A futárszolgálat felel a csomag sértetlenségéért, így ha a csomag sérülten (benyomódott, szakadt, törött) érkezik meg a Vásárlóhoz, akkor két lehetőség közül választhat: vagy ne vegye át a csomagot, vagy haladéktalanul értesítse a Szolgáltatót és/vagy futárszolgálatot a károkról/sérülésekről, mert a futárszolgálatnál 3 napon belül jelezni kell a káreseményt az átadás napjától fogva. Az áru esetleges (nem szállításból származó) hibája miatt kérem, vegye fel vevőszolgálatunkkal a kapcsolatot. 

    8. - Házhoz szállítás, információk

    Szállítás, díjak, szállítási módok:

    A csomagok kézbesítése munkanapokon történik 8-17 óra közötti időszakban. Amennyiben ebben időszakban nem tartózkodik otthon, szállítási címként célszerű (amennyiben van rá lehetősége) munkahelyi címet megadni. A futárszolgálat kétszeri kézbesítést kísérel meg! Az át nem vett csomagok visszakerülnek hozzánk, melyek újraküldését csak újabb szállítási díj felszámítása után tudunk elküldeni.

    A pontos, naprakészen alkalmazott díjtételeket és információkat, a webáruház, Szállítás, és Fizetés Szállítási díjak, vagy  Vásárlási szállítási információk, oldalán, menüpontban a – Szállítás, Szállítási díjak, díjtábla – szavak valamelyikét tartalmazó pontnál - tesszük közzé, és a kosárban a szállítási mód kiválasztásánál is látható! Csomagolási költséget nem számolunk fel!

    Magyarországon belüli szállítás: Figyelem! Csak Magyarországon belül érvényes, a szállítás külföldre, a külföldi feltételek szerint lehetséges!

    Lehetőség van ingyenes szállítás választására is! Az ingyenes házhoz szállítás lehetősége vásárlási limithez, és termékhez van kötve, és nem minden termékre érvényes! A pontos, naprakész információkat és díjtételeket a Webáruház, Szállítás, Fizetés Szállítási díjak, Vásárlási, szállítási információk, vagy, és, a Szállítási díjak menüpontnál, a - Szállítási díjak, díjtábla pontnál - tesszük közzé.

    Az Ingyenes házhoz szállítás, ingyenes csomagküldés lehetőségnek feltételei és módjai is, a szállítási díj táblázatban találhatók, az ott szerepelő összeg, és egyéb paraméterek szerint.

    A rendelés utolsó fázisánál a több szállítási módot is talál, hogy a lehető legkedvezőbb költséggel, tudjuk elküldeni rendelését.

    Figyelem! Az üzemeltetőt nem terheli semmilyen felelősség, és kötelezettség, ha a kiválasztott termék nincs raktáron! Az ebből adódó előre látható, vagy nem látható problémákért, eseményekért, az üzemeltető nem vonható felelősségre, és nem kötelezhető! pl. Ha a hiányzó  termék nélkül a küldendő csomag értéke nem éri el az ingyenes szállítási értéket, az üzemeltető nem köteles a csomagot ingyenesen elküldeni!

    Személyes átvételei lehetőség: Csak előzetes egyeztetés után ezen a címen: 8175 Balatonfűzfő nefelejcs utca 7. tel: +36/20/3371605

    Fizetés előreutalással és utánvéttel lehetséges. A pénzt ide utalja: Sikeres Fodrászkellék Kft Cib Bank/ forintos: 1070 0189 4675 2709 5110 0005

    Külföldre szállítás:

    Figyelem! Az Ingyenes házhoz szállítás lehetősége csak Magyarországon belül érvényes, külföldre nem! Fizetés csak előre utalással lehetséges, a szállítási költség pontos, előzetes egyeztetése után!

    - Pontos szállítási árat csak súly és szállítási díj kalkuláció után tudunk adni!

    1. Ötlet - tipp! – Ha teheti, kérje a határ menti, Magyarországon belüli Posta hivatalokba, címekre! Ide a Magyarországra vonatkozó feltételekkel jut szállításhoz!  Postán maradóra kell kérni!

    2.A Magyarországgal szomszédos országokba csak tájékoztató jellegű árat tudunk adni! Pontos szállítási árat csak súly és szállítási díj kalkuláció után, előzetes egyeztetés után tudunk adni!

    3.Egyéb külföldi országokba csak szállítói árajánlat kérése után tudunk szállítási költséget adni!

    Kérjük a csomag sértetlenségét kézbesítéskor a sofőr előtt szíveskedjék megvizsgálni. Esetleges sérülés esetén kérje jegyzőkönyv felvételét és ne vegye át a csomagot.

    Szállítás MPL – GLS – DPD - futárral az egész ország területén.

    A megrendelések 95% a rendelés beérkezése után 1 munkanapon belül kiszállításra kerül, de maximum 3 munkanapon belül. Az előre utalással fizetett csomagnál a pénz beérkezése után ugyan így. Ha valamilyen oknál fogva ez nem megvalósítható, a megrendelővel ezt egyeztetjük. A szállító a saját hibájából eredő esetleges csúszásról értesíti az érintettet.

    Házhoz szállítás: A futárszolgálat munkatársai a csomagokat munkaidőben 8-17 óráig kézbesítik, tehát olyan szállítási címet adjon meg, ahol ebben az időben át tudja venni a csomagot! A kézbesítés megelőzően Ön email és SMS értesítést is kap a várható szállításról. Amennyiben a megadott időpont Önnek nem megfelelő úgy az értesítésben szereplő telefonszámon másik időpontot, vagy más kézbesítési címet is kérhet. Kérjük a csomagot kézbesítéskor átvétel előtt szíveskedjék megvizsgálni, és ha sérült, vetessen fel jegyzőkönyvet, s ne vegye át a csomagot! A futárszolgálat a csomag sértetlenségéért felel, az áru esetleges (nem szállításból származó) hibája miatt kérem, vegye fel vevőszolgálatunkkal a kapcsolatot.  Amennyiben nem valósul meg a csomag átvétele, a futár a következő nap telefonon próbál időpontot egyeztetni Önnel, és ismét megkísérli a csomag kézbesítését. Ha ekkor sem sikerül a kézbesítés, a csomagot visszaszállítja a feladónak.

    Csomagpontra, csomag automatába szállítás: A futár a csomagot a vásárló által megadott átvevő pontokon helyezi el, és erről a vásárlónak értesítést küld. A csomag az értesítés után 5 munkanapig, személyes okmányok, csomagszám, kód megadásával vehető át. A határidő lejárta után a futár a csomagot visszaszállítja a feladónak.

    Sikertelen kézbesítéssel kapcsolatos információk, tudnivalók.

    Sikertelen kézbesítés után a Megrendelő a továbbiakban csak előre utalással vásárolhat webáruházunkban.

    Figyelem! A nem a szállítás hibájából át nem vett csomagot, csak az első szállítás oda és visszaszállítás költségével, plusz az újabb szállítási költséggel növelve tudjuk újra elküldeni, beleértve az először ingyenesen elküldött csomag szállítását is, és kizárólag előre történő átutalás esetén!

    Az át nem vett csomagok oda-vissza szállítási költségét a vásárlóra terheljük.

    Felhívjuk tisztelt vásárlóink figyelmét, hogy az utánvétellel megrendelt, de át nem vett, a telephelyünkre visszaérkezett csomagok esetén a szállítási költséget a megrendelőre terheljük. Ennek mértéke az aktuális csomag szállítási díja, és vissza szállítási díja, melyről számlát állítunk ki, valamint a számla postaköltsége 600 HUF. A számlát elküldjük E-mail címére, és postai úton is (ajánlva). Ezt az összeget a számla elkészültét követően 8 munkanapig van módja megtéríteni részünkre banki átutalással bankszámlaszámunkra, vagy postai úton utalvánnyal telephelyünk címére.

    Ha a szállítási díj 8, azaz nyolc munkanap eltelte után nem érkezik meg bankszámlánkra vagy postai úton utalvánnyal, úgy a szállítási díjon felül Ön köteles részünkre 40 EURO eljárási díjat (Behajtási költség általányt – a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvény alapján) megfizetni, melyet a jelenlegi Általános Szerződési Feltételek elfogadásával tudomásul vesz és jóváhagy. Ezen díjtétel megfizetésére szintén 8, azaz nyolc munkanapos fizetési haladékot adunk a számla kiállításának dátumától számolva! A szállítási díj, valamint az eljárási díj meg nem fizetése közjegyzői fizetési meghagyásos eljárást – valamint végrehajtási eljárást – von maga után, melynek teljes költsége szintén a megrendelőt terheli. Felhívjuk tisztelt vásárlóink figyelmét, hogy minden megrendelés esetén rendelkezésre áll a vevő IP címe, mely alapján visszakereshető a megrendelés leadásának pontos helye. (Az internetet használó számítógépek minden tranzakció során megadják IP-címüket, amely révén be lehet azonosítani az adott számítógép földrajzi helyét és tulajdonosát.)

    Az ingyenes szállítást igénybe vevő vásárlók figyelmét ezúton kívánjuk felhívni arra, hogy az utánvétellel megrendelt – önhibából eredően – át nem vett csomag esetén az ingyenes kiszállítás kedvezmény nem érvényesül, így annak a kiszállítási díja szintén tovább számlázásra kerül a megrendelő felé.

    9. - Fizetési módok

    Fizetés:
    Webáruházunkban előreutalásos, bankkártyás és utánvétes fizetés lehetséges.

     

    Választható Magyarországon belüli fizetési módok

    1.        1.Fizetés előreutalással forintos bankszámlára. (olcsóbb) Előre utalás - szállítás futárszolgálattal. A pénzt ide utalja: - Sikeres Fodrászkellék Kft Cib Bank/ forintos számla: ( IBAN: HU48 ) 1070 0189 4675 2709 5110 0005 ( SWIFT: CIBHHUHB ) A bankszámla szám, a fizetési folyamat végzésénél, a kiválasztott szállítási, fizetési  mód ( ,,megjegyzés " ) szövegében is, automatikusan meg fog jelenni! - Az előreutalással fizetet csomagokat, csak a pénz beérkezése után tudjuk elküldeni. Az elektronikusan kiállított számlát a rendszer automatikusan elküldi a vevő által megadott e-mail címre, a másolatot a vásárló kérheti a csomagban mellékelve.

    2.        2.Fizetés Utánvéttel. Fizetés a csomag átvételekor a futárszolgálatnak, a Posta vagy egyéb átvevőhelyek dolgozójának történik. Az elektronikusan kiállított számlát a rendszer automatikusan elküldi a vevő által megadott e-mail címre, a másolatot a vásárló kérheti a csomagban mellékelve.

    3.        3.Bank kártyás fizetés. - A bankkártyával való fizetés a Barion szerverén keresztül történik erős (128 bites) SSL technológiával kódolt weboldalon keresztül, így az Ön banki adatai garantáltan nem kerülnek illetéktelenek tudomására az Interneten keresztül. Ha az online fizetéssel kapcsolatban kérdése, észrevétele van, hívja az ügyfélszolgálatunkat.
    A szolgáltató megrendelés során keletkezett és birtokába jutott adatokat tárolja, azaz a kártyabirokos vagy megrendelő nevét kizárólag a kártyabirtokos által engedélyezett tranzakció végrehajtása céljából használhatja fel. A szolgáltató a tranzakció során keletkezett egyéb más adatokkal nem rendelkezik. A Vásárló hibájából eredően jelszavának harmadik személy által történő felhasználásból adódó károkért Szolgáltató felelősséget nem vállal. Vásárló kijelenti, hogy a megrendelt és teljesített szolgáltatások ellenértékét vissza nem követeli. A Vásárló hibájából történt hibás, téves adatbevitelből, megrendelés elírásból származó károkért a Szolgáltató semmilyen felelősséget, visszafizetést, visszatérítést nem vállal. A hibás adatok megadása miatt keletkezett károkért a szolgáltató felelősséget nem vállal, a bejelentett reklamációkat haladéktalanul kivizsgálja és lehetőségeihez mérten kezeli.
    Az elfogadható bankkártya típusok: Használhatóbank kártyák: A Barion rendszerén keresztül: Mastercard, Visa, Maestro, Electron

    Választható, Magyarországon kívülről való fizetési módok Forintos számlára:

    1.        Szállítás futárszolgálattal, csak előreutalásos fizetés lehetséges forintos számlánkra. A pénzt ide utalja: - Sikeres Fodrászkellék Kft Cib Bank/ forintos számla:  ( IBAN: HU48 ) 1070 0189 4675 2709 5110 0005 ( SWIFT: CIBHHUHB ) - Eurós fizetés csak előzetes egyeztetés után lehetséges!

    Kérjük a csomag sértetlenségét kézbesítéskor a sofőr előtt szíveskedjék megvizsgálni. Esetleges sérülés esetén kérje jegyzőkönyv felvételét és ne vegye át a csomagot.


    EGYÉB RENDELKEZÉSEK

     

    Bizonyos nagy értékű, nagyméretű és/vagy raktárkészleten nem tartott termékek esetében, megrendelést csak előreutalással tudunk teljesíteni. Ebben az esetben a megrendelés leadását követően ügyfélszolgálatunk felveszi a kapcsolatot a megrendelővel és egyezteti a fizetési és szállítási módot. 

    10. - Felhívás a csomagok átvételével kapcsolatosan

    A megrendelés elküldésével fizetési kötelezettsége keletkezik. Kizárólag abban az esetben rendelje meg a kívánt termékeket, amennyiben a csomag átvételekor ki tudja fizetni annak díját a futárnak! Át nem vett, visszaküldött csomagok esetén, az újra küldését kizárólag a csomag ellenértékének előre történő átutalása – kiegyenlítése esetén áll módunkban ismételten elindítani!

    11. - A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztató

    Kellékszavatosság

    A Felhasználó a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseinek megfelelően. Fogyasztói szerződés esetén a Fogyasztónak minősülő Felhasználó az átvétel időpontjától számított 2 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit, azokért a termékhibákért, amelyek a termék átadása időpontjában már léteztek. Két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait a Felhasználó érvényesíteni már nem tudja. Nem a Fogyasztóval kötött szerződés esetén a Felhasználó az átvétel időpontjától számított 1 éves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényeit.

    A Felhasználó – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha ezek közül a Vásárló által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést a Felhasználó nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére a Felhasználó is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról a Felhasználó egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Felhasználó viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

    A Felhasználó köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő (2) hónapon belül közölni.

    A Felhasználó közvetlenül a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. A teljesítést (vagyis a kiszállítást, átvételt követő) követő hat hónapon belül felismert hiba esetén vélelmezni kell, hogy a hiba már a teljesítés időpontjában fennállt, kivéve, ha e vélelem a hiba jellegével, vagy a termék természetével összeegyeztethetetlen. A Szolgáltató csak akkor mentesül a szavatosság alól, ha ezt a vélelmet megdönti, vagyis bizonyítja, hogy a termék hibája a Felhasználó részére történő átadást követően keletkezett. Ennek alapján a Szolgáltató nem köteles a Felhasználó kifogásának helyt adni, ha megfelelően bizonyítja, hogy a hiba oka, a termék nem rendeltetésszerű használatának következménye. A teljesítést követő hat hónap elteltével azonban a bizonyítási teher megfordul, vagyis vita esetén a Felhasználónak kell bizonyítania, hogy a hiba már a teljesítés időpontjában fennállt.

    Termékszavatosság

    Termékszavatosság kizárólag ingó dolog (termék) hibája esetén merülhet fel. Ez esetben a Fogyasztónak minősülő a Felhasználó – választása szerint – a kellékszavatosság pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet. Termékszavatossági igényként a Felhasználó kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti. A termék akkor minősül hibásnak, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. Termékszavatossági igényét a Felhasználó a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két (2) éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti. A Felhasználó a termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén a Felhasználónak kell bizonyítania. A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy: a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető, vagy a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

    A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

    Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthető. Termékszavatossági igény eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a Felhasználó a gyártóval szemben érvényesítheti.

    Jótállás:

    Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállással kapcsolatban az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet tartalmaz előírásokat. A rendelet (tárgyi) hatálya csakis az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik.

    Fogyasztónak minősül: A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1.§ 3. pontja alapján fogyasztó a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy. Nem természetes személynek történő eladásokra a fogyasztókra érvényes kötelező garancia nem vonatkozik, ebben az esetben az eladó dönt garanciáról, és annak idő tartamáról. A jótállás, a fogyasztó törvényből eredő jogait nem érinti, vagyis a szavatossági jogokat és kártérítési igényt a jótállási határidő után is érvényesíteni lehet a jogszabályok figyelembevételével. Ha a tartós fogyasztási cikk darabonkénti értéke nem éri el a bruttó 10 000Ft-ot, a termékre az előírt jótállási kötelezettség nem vonatkozik. Ebben az esetben a forgalmazó vállalhat általa meghatározott jótállási időt.

    Az általunk forgalmazott, a rendelet alá eső és tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó érvényes szabályok:

    A Kormány a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 55. § (1) bekezdés h) pontjában és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény 66. § (1) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörének, és az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet módosítása alapján.

    1. § *  (1) A Polgári Törvénykönyv szerinti fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott, az 1. mellékletben felsorolt új tartós fogyasztási cikkekre (a továbbiakban: fogyasztási cikk) e rendelet szabályai szerint jótállási kötelezettség terjed ki.

    (2) A jótállási kötelezettség teljesítése azt a vállalkozást terheli, amelyet a fogyasztóval kötött szerződés a szerződés tárgyát képező szolgáltatás nyújtására kötelez. A jótállásból eredő jogokat a fogyasztási cikk tulajdonosa érvényesítheti, feltéve, hogy fogyasztónak minősül.

    (3) Az e rendelet szerinti jótállás érvényességéhez, valamint a jótállásból eredő jogok érvényesítéséhez a vállalkozás az e rendeletben foglaltakon túl további követelményt nem támaszthat a fogyasztóval szemben, kivéve, ha a fogyasztási cikk megfelelő üzembe helyezése más módon nem biztosítható és a követelmény teljesítése nem jelent aránytalan terhet a fogyasztó számára.

    (4) Ha a gyártó a fogyasztási cikkre az e rendeletben foglaltaknál kedvezőbb jótállási feltételeket vállal, a jótállás alapján a vállalkozást megillető jogok a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés teljesítésének időpontjában átszállnak a fogyasztóra.

    (5) A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben semmis az a kikötés, amely e rendelet rendelkezéseitől a fogyasztó hátrányára tér el. Az érvénytelen megállapodás helyébe e rendelet rendelkezései lépnek.

     E határidők elmulasztása - a (4) bekezdésben foglalt kivétellel - jogvesztéssel jár.

    2. § (1) *  A jótállás időtartama fogyasztónak:

    -) 10 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó bruttó eladási ár esetén két év,

    -) 250 000 forint bruttó eladási ár felett három év.

    § (1) *  A jótállás időtartama nem természetes személynek: Nem természetes személynek történő eladásokra a fogyasztókra érvényes kötelező garancia nem vonatkozik, ebben az esetben az eladó dönt garanciáról, és annak idő tartamáról.

     (2) *  A jótállási határidő a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést a vállalkozás vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik.

    (3) *  Ha a fogyasztó a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja.

    (4) *  A fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a fogyasztó a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta.

    3. § (1) *  A vállalkozás köteles a fogyasztási cikkel együtt a jótállási jegyet a fogyasztó rendelkezésére bocsátani olyan formában, amely a jótállási határidő végéig biztosítja a jótállási jegy tartalmának jól olvashatóságát.

    (2) A jótállási jegyet közérthetően és egyértelműen, magyar nyelven kell megfogalmazni.

    (3) *  A jótállási jegyen fel kell tüntetni:

    a) a vállalkozás nevét, címét,

    b) a fogyasztási cikk azonosítására alkalmas megnevezését és típusát, valamint - ha van - gyártási számát,

    c) a gyártó nevét, címét, ha a gyártó nem azonos a vállalkozással,

    d) a szerződéskötés, valamint a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadásának vagy - a vállalkozás vagy közreműködője általi üzembe helyezés esetén - a fogyasztási cikk üzembe helyezésének időpontját,

    e) a fogyasztó jótállásból eredő jogait, azok érvényesíthetőségének határidejét, helyét és feltételeit, továbbá

    f) *  az arról szóló tájékoztatást, hogy fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák által működtetett békéltető testület eljárását is kezdeményezheti,

    g) *  a vállalkozás bélyegzőlenyomatát és a kiállítás során a képviseletében eljáró személy aláírását, elektronikus dokumentumon való átadás esetén az elektronikus aláírást.

    (4) *  A jótállási jegynek utalnia kell arra, hogy a jótállás a fogyasztó jogszabályból eredő jogait nem érinti.

    (5) *  A vállalkozás az e rendelet előírásainak megfelelő jótállási jegyet elektronikus úton is átadhatja a fogyasztó részére. A fogyasztó részére elektronikusan átadott számla jótállási jegyként akkor fogadható el, ha tartalma megfelel e rendelet jótállási jegyre vonatkozó előírásainak is. A vállalkozás a jótállási jegy elektronikus úton való átadására legkésőbb a termék átadását vagy üzembe helyezését követő napon köteles. Ha a vállalkozás a jótállási jegyet elektronikus dokumentumként nem közvetlen megküldéssel adja át, hanem letöltést biztosító elérési cím formájában bocsátja azt a fogyasztó rendelkezésére, akkor az elektronikus jótállási jegy letölthetőségét a jótállási idő végéig nem szüntetheti meg, a letöltési cím elérhetőségét biztosítania kell. A vállalkozás a jótállási jegy elektronikus úton történő átadására legkésőbb a termék átadását vagy üzembe helyezését követő napon köteles.

    (6) *  Vita esetén az (5) bekezdésben meghatározott kötelezettség teljesítését a vállalkozás köteles bizonyítani.

    4. § *  (1) *  A jótállásból eredő jogok - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - a jótállási jeggyel érvényesíthetőek, amelynek nem tehető feltételévé a fogyasztási cikk felbontott csomagolásának a fogyasztó általi visszaszolgáltatása.

    (2) A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása a jótállás érvényességét nem érinti.

    (3) A jótállási jegy fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát - a fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek.

    5. § (1) *  A fogyasztó a kijavítás iránti igényét választása szerint a vállalkozás székhelyén, bármely telephelyén, fióktelepén és a vállalkozás által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti.

    (2) A kijavítás során a fogyasztási cikkbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre.

    (3) *  Kijavítás iránti igény teljesítésekor a vállalkozásnak vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálatnak a jótállási jegyen vagy ahhoz csatoltan fel kell tüntetnie:

    a) a kijavítás iránti igény bejelentésének és a kijavításra történő átvételnek az időpontját, valamint gépjármű esetében a kilométeróra állását,

    b) a hiba okát és a kijavítás módját, továbbá

    c) a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő visszaadásának időpontját, valamint gépjármű esetében a kilométeróra állását.

    (4) *  Kicserélés iránti igény teljesítésekor a vállalkozásnak a jótállási jegyen fel kell tüntetnie a kicserélés tényét és időpontját.

    (5) *  Ha az e rendeletben meghatározott jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során a vállalkozás részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, a fogyasztó eltérő rendelkezése hiányában a vállalkozás köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a vállalkozás köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat nyolc napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni.

    (6) *  Ha az e rendeletben meghatározott jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik - a fogyasztó eltérő rendelkezése hiányában -, valamint ha a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a fogyasztó nem igényli a vételár arányos leszállítását, és a fogyasztó nem kívánja a fogyasztási cikket a vállalkozás költségére kijavítani vagy mással kijavíttatni, a vállalkozás köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk kicserélésére nincs lehetőség, a vállalkozás köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat nyolc napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni.

    (7) *  Ha a fogyasztási cikk kijavításra a kijavítási igény vállalkozás részére való közlésétől számított harmincadik napig nem kerül sor, - a fogyasztó eltérő rendelkezése hiányában - a vállalkozás köteles a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a vállalkozás köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton - az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán - feltüntetett vételárat a harmincnapos kijavítási határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni.

    (8) *  Az (5)-(7) bekezdés előírásai az 1. melléklet 8. pontjában felsorolt fogyasztási cikkek közül az elektromos kerékpárra, elektromos rollerre, quadra, motorkerékpárra, segédmotoros kerékpárra, személygépkocsira, lakóautóra, lakókocsira, utánfutós lakókocsira, utánfutóra, valamint a 9. pontban meghatározott motoros vízi járműre nem vonatkoznak.

    6. § (1) A rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket - a járművek kivételével - az üzemeltetés helyén kell megjavítani.

    (2) *  Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról a vállalkozás, vagy - a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén - a javítószolgálat gondoskodik.

    7. § *  Ha a fogyasztó a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a vállalkozás nem hivatkozhat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés a) pontja értelmében aránytalan többletköltségre, hanem köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.

    7/A. § *  E rendelet alkalmazásában gyártó: a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló, 1999. május 25-i 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikk (2) bekezdés d) pontjában meghatározott gyártó.

    7/B. § *  (1) *  A 2-7. §-ban foglalt rendelkezések megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el a fogyasztóvédelemről szóló törvényben meghatározott szabályok szerint.

    (2) Az (1) bekezdésben megjelölt rendelkezések a fogyasztóvédelemről szóló törvény alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezések.

    9. § *  E rendelet 7/A. §-a a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló, 1999. május 25-i 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 1. cikk (2) bekezdés d) pontjának való megfelelést szolgálja.

    Jótállási jogosultság tulajdonosváltozás esetén. - A jótállásból eredő jogokat a dolog tulajdonjogának átruházása esetén az új tulajdonos érvényesítheti a jótállást vállaló kötelezettel szemben.

    A kormányrendelet elvárásait figyelembe véve felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy a nálunk vásárolt, a rendelet hatálya alá eső, és tartós fogyasztási termékekhez, minden esetben papír alapú jótállási jegyet állítunk ki, melyet a termékkel együtt, vagy külön levélben bocsátunk a vásárló részére.

    A bruttó 10 000Ft alatti tartós fogyasztási cikkekre a forgalmazó saját döntése alapján vállal jótállást, amelynek időtartama 6 hónap, amelyet a jótállási jegyen feltüntet. A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.

    Ugyanazon hiba miatt a Felhasználó kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont a Felhasználó a jótállásból fakadó jogok a Kellékszavatosság és a Termékszavatosság pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

    Minőség megőrzési idő:

    A hajápolási termékeken az EU szabványnak megfelelő jelölésekkel találja a termék minőség megőrzési idejére vonatozó adatokat. Felbontott tégelyt ábrázoló képben pl. 12-es szám jelentése: minőségét megőrzi felbontás után 12 hónapig.  A szám hónapot jelöl!

    Szavatossági, jótállási igények érvényesítése

    A szavatossági igény esetén történő eljárás (fogyasztónak minősülő felhasználók esetén)
    - Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben a felek megállapodása a rendelet rendelkezéseitől a fogyasztó hátrányára nem térhet el. 
    - A fogyasztó kötelessége a szerződés megkötésének bizonyítása (számlával, vagy akár csak nyugtával).
    - A szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik (Ptk. 6:166. §).
    - A Szolgáltató a fogyasztó nála bejelentett szavatossági vagy jótállási igényéről jegyzőkönyvet köteles felvenni.
    - A jegyzőkönyv másolatát haladéktalanul, igazolható módon a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani.
    - Ha a Szolgáltató a fogyasztó szavatossági vagy jótállási igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is – öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni a fogyasztót.
    - A Szolgáltató a jegyzőkönyvet az annak felvételétől számított három évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóság kérésére bemutatni.
    - A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.

    A szavatossági igényeit a Felhasználó az alábbi elérhetőségeken érvényesítheti:

    Sikeres Fodrászkellék Kft 8175 Balatonfűzfő Nefelejcs utca7. Adószám:13992422219

  24. Tel: 20/9422-753     E-mail: sikeres@fodraszkellekshop.hu
  25. Amennyiben a termék a vásárlás napjától számított 3 munkanapon belül meghibásodott, a vásárló kérheti a termék cseréjét. 

    Jótállási probléma esetén a jótállási levélen feltüntetett helyek valamelyikére kell a készüléket eljuttatni. Ennek költsége a vásárlót terheli. A 10kg-nál nehezebb termékek javítását az eladó saját költségén oldja meg. Kérjük minden esetben figyelmesen olvassa el a jótállási levélen leírtakat, és annak megfelelően járjon el. Az eladó szavatossági és jótállási felelősségére a Ptk-ban és a 151/2003. (IX.22.) sz. Kormányrendeletben foglaltak az irányadóak.

    Jótállási vagy szavatossági igény bejelentésének módja

    1. Személyes bejelentés
    A vásárló bejelentheti személyesen jótállási vagy szavatossági igényét a Szolgálta
    tónál (Üzemeltető) címén. Ekkor az Szolgáltató munkatársa a kifogásáról jegyzőkönyvet vesz fel, amelyben rögzíti:
    - a vásárló nevét, címét,
    - a termék megnevezését, vételárát,
    - a vásárlás időpontját,
    - a hiba bejelentésének időpontját, - a hiba leírását,
    - a vásárló által érvényesíteni kívánt igényt,
    - a kifogás rendezésének módját.
    Ha a kifogás rendezésének módja a vásárló igényétől eltér, ennek indokolását a jegyzőkönyvben rögzíti.
    A jegyzőkönyv másolatát a vásárló átadja.

    2. Írásban történő bejelentés
    A vásárló bejelentheti jótállási vagy szavatossági igényét a Szolgáltatónak (Üzemeltető, ügyfélszolgálat címe) küldött levélben, vagy elektronikus levélben (Üzemeltető, ügyfélszolgálat email címe ).
    Ekkor a levélnek tartalmaznia kell: - a vásárló nevét, címét,
    - a termék megnevezését, vételárát,
    - a vásárlás időpontját,
    - a hiba bejelentésének időpontját,
    - a hiba leírását,
    - a vásárló által érvényesíteni kívánt igényt.

    12. - Elállási/felmondási jog gyakorlásáról szóló tájékoztatás

    Elállási/Felmondási jog

    Ön 14 napon belül bármikor jogosult indokolás nélkül elállni a vásárlói szerződéstől. A fogyasztó az elállást a szerződés megkötése és a termék átvétele közötti időszakban is gyakorolhatja. Az elállási határidő a termék átvételekor kezdődik, illetve szolgáltatás esetén a szerződéskötéskor. Az elállási/felmondási határidő, a termék átvételének napjától számított 14 nap. Ha Ön elállási/felmondási jogával élni kíván, elállási/felmondási szándékát jelentse be ügyfélszolgálatunknak. Írásban történő elállás esetén elegendő a nyilatkozatot elküldeni 14 napon belül. A szándékot tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát jutassa el (például, postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) az ügyfélszolgálatunkban megadott valamelyik elérhetőségre! Elállási nyilatkozat minta lejjebb mellékelve! A fogyasztónak a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 napon belül vissza kell juttatnia. Ha a fogyasztó nem a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozást választja, elállás esetén az ebből adódó többlet költséget a vállalkozás nem köteles megtéríteni. Ön határidőben gyakorolja elállási/felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt jelzi, vagy elküldi elállási/felmondási szándékát. A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban meghatározott elállási és felmondási jogot a rendeletben foglaltakkal összhangban gyakorolta.

    A vásárló nem köteles a mintadokumentumot felhasználni. Más formát is választhat. A lényeg, hogy elérhetőségeinkre beküldött nyilatkozatból kiderüljenek a vásárló (a webáruház kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges) adatai, a vásárlás időpontja és a termék beazonosítható legyen.

    Írásban történő elállás esetén elegendő a nyilatkozatot elküldeni 14 napon belül. Itt találja az elállási nyilatkozat mintáját! Másolja ki és értelemszerűen kitöltve jutassa el ügyfélszolgálatunkra!

    Elállási nyilatkozat minta: Az aláhúzott helyekre a saját adatait írja be!

    ………………………………………………………………………………………………………………………

    Vállalkozás cégneve

    Vállalkozás címe

    Tisztelt Hölgyem / Uram!

    Alulírott, fogyasztó neve (fogyasztó címe) ezúton kívánom bejelenteni elállási szándékomat.

    Dátum napján interneten rendeltem egy termék megnevezése (rendelés/visszaigazolás száma:…). A vételár összeg megadása forint volt, amelyet a rendelés során bankkártyával / a termék átvételekor* ki is fizettem.

    A távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 4.§ (1)-(2) bekezdései szerint a fogyasztó a szerződéstől 14 munkanapon belül indokolás nélkül elállhat.

    A fogyasztó elállási jogát termék értékesítésére irányuló szerződés esetében a termék kézhezvételének napjától, ha eddig az időpontig nem kapta meg a jogszabály szerinti írásbeli megerősítést, ennek kézhezvételétől számított nyolc munkanap elteltéig, legfeljebb azonban a termék kézhezvételének napjától számított három hónap elteltéig,

    A terméket dátum megadása szállították ki, azt a mai napon a szerződésben / ÁSZF-ben / rendelés visszaigazolásában* megadott címre visszaküldtem, erről a feladóvevény másolatát csatoltan megküldöm.

    Kérem, hogy a vételárat haladéktalanul utalják át a bankszámlámra (bankszámla megadása) vagy küldjék meg a címemre

    Keltezés

    Tisztelettel:

    Aláírás

    Név

    * Válassza ki az Önre vonatkozó részt, a többit törölje!

    Az aláhúzással jelölt szavak helyére, valamint a kipontozott részre írja be az adatokat!

    Kérjük, hogy a jogszabályból tájékozódjon, hogy mely esetekben nem gyakorolható az elállási jog!

    …………………………………………………………………………………………………………………..

    Az elállás/felmondás joghatásai

    Az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU számú irányelvének, továbbá a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szabályozása értelmében Fogyasztó a megrendelt termék kézhez vételétől számított 14 napon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől, visszaküldheti a megrendelt terméket. Jelen tájékoztató hiányában jogosult Fogyasztó 1 év elteltéig gyakorolni az elállási jogát. Ha a Szolgáltató a termék kézhezvételének vagy a szerződés megkötésének napjától számított 14 nap lejártát követően, de 12 hónapon belül megadja a tájékoztatást, úgy az elállásra nyitva álló határidő e tájékoztatás közlésétől számított 14 nap.
    - Az elállási jog gyakorlására nyitva álló idő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Fogyasztó, vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi.
    - Fogyasztó a szerződés megkötésének napja, és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolhatja elállási jogát.
    - A termék visszaküldésének költségét a fogyasztónak kell viselnie, a vállalkozás nem vállalja e költség viselését.
    - Az elállási jog gyakorlása esetén a Fogyasztót a termék visszajuttatásának költségén kívül más költség nem terheli.
    - Nem illeti meg az elállási jog Fogyasztót olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak.

    Elállási jog gyakorlásának a menete:

     - Amennyiben a Fogyasztó élni kíván az elállási joggal, úgy köteles az elállási szándékát a Szolgáltató elérhetőségein jelezni.

    - Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási jogát, amennyiben a termék kézhezvételétől számított 14. nap lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát. Írásban történő elállás esetén elég csak az elállási nyilatkozatot elküldeni 14 napon belül. Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, email vagy telefaxon keresztül történő értesítés esetén az email illetve a fax küldésének idejét veszi figyelembe.

    - A Fogyasztó elállás esetén köteles a megrendelt terméket a Szolgáltató címére késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. A határidő betartottnak minősül, amennyiben a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket (tehát nem kell megérkezni 14 napon belül). A megrendelő viseli az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerülő költségeket.

    - Hogy ha a szolgáltatás nyújtásra irányuló szerződés esetén a teljesítés megkezdését követően gyakorolja a fogyasztó a felmondási jogát, úgy az elszámolás során köteles megtéríteni a vállalkozás ész szerű költségeit.

    Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) INGYENES KISZÁLLÍTÁS ESETÉN, NEM TÉRÍTJÜK meg a kiszállítás költségeit, mivel ebben az esetben a szállításért nem fizetett! A termékek visszaküldésének költsége minden esetben a vásárlót terheli!

    A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli. A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.

    Utánvéttel visszaküldött csomagok átvételére nincs lehetőségünk, mert a csomag értékét, csak a hiánytalan átvétel után van módunkban visszautalni! Az utánvéttel feladott csomagokat nem vesszük át, így számoljon azzal hogy azok visszaküldésre kerülnek, és ennek költsége is a feladót fogja terhelni!

    Ön köteles számunkra a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket. A termék visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli. Ön kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be. Az eladó követelheti a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatából eredő értékcsökkenését, illetve ésszerű költségeinek megtérítését.

    Nem gyakorolhatja az elállási jogot hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépi szoftver példányának, higiéniai termékek, étrend kiegészítők, vitaminok, szexuális segédeszközök, kellékek, kozmetikumok vásárlása esetében, ha a csomagolást felbontotta!

    Kézhezvételi időpont a személyes átvétel esetében a rendelés személyes átvételének időpontja, házhoz szállítás esetében a futártól történő átvétel időpontja. Ezek a számlával, ill. a futártól kapott nyugtával bizonyíthatóak.

    Nem illeti meg a fogyasztót az elállási / felmondási jog:

    Olyan termék esetén, melynek ára a vállalkozás által nem irányítható pénzpiai mozgások, ingadozásoktól függ,  - Kifejezetten a fogyasztó kérésére, az ő által szabott igények alapján egyedi kérésének megfelelően került előállításra. - Romlandó vagy minőségét rövid ideit megőrző termékek. - Hang, illetve kép, vagy szoftver esetén, ha a csomagolását felbontotta. - Olyan zárt csomagolású termékek esetén, amelyek egészségvédelmi vagy higiéniai okokból a védőcsomagolás felbontását követően nem küldhető vissza.

    13. - Adatok

    A Webáruház Adatkezelésről szóló tájékoztatója, az Adatvédelem menüpontnál olvasható

    A webáruház adatait az ,,Üzemeltető” kezeli. Az adatok megadása önkéntes alapon az érintett hozzájárulásával történik. Az adatok megadása és kezelése a megrendelés teljesítéséhez szükséges annak érdekében, hogy a megrendelések egymástól elkülönítve, azok tartalma beazonosíthatóak legyenek. Az adatkezelő a megadott adatokat 2001. évi CVIII törvény figyelembe vételével kezeli, illetve tárolja. Mindent megtesz azok biztonsága és sérthetetlensége érdekében és azok kezelésekor a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvényben előírtaknak alapján jár el. A megadott szállítási adatokat a megrendelt termék kiszállítását végző partnerünk a megismerheti, mert a csomag kézbesítéséhez ez szükséges.
    A személyes adatokra vonatkozóan az 1992. évi LXIII., személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény előírásait betartva járunk el, az adatokat harmadik félnek nem adjuk át. A Felhasználó elfogadja továbbá, hogy az Üzemeltető a szolgáltatással kapcsolatos információkat, híreket e-mail üzenetben közölje a Felhasználóval. A személyes adatokat felhasználási céljuk megszűnése esetén, vagy a Felhasználó kérelmére az Üzemeltető törli az adatbázisból.

    A megrendelés elküldéséhez, rögzítéséhez szükséges - megadandó adatok: név - e-mail cím – telefonszám – irányítószám – település - utca, házszám - emelet, ajtó. Eltérő szállítási és számlázási cím esetén ezen adatok külön megadhatóak számlázásra és szállításra vonatkozóan is.

    Regisztrációkor megadandó adatok: név - e-mail cím – használni kívánt jelszó - telefonszám – irányítószám – település - utca, házszám - emelet, ajtó. A regisztráció során megadott adatokat azok törlésének kéréséig tároljuk. Eltérő szállítási és számlázási cím esetén ezen adatok külön megadhatóak számlázásra és szállításra vonatkozóan is.

    Regisztrált fiókhoz tartozó megrendelésekhez az alábbi adatok kerülnek rögzítésre - tárolásra: eddigi vásárlások (azonosító, megrendelés dátuma, végösszeg, rendelés állapota, megrendelt termékek listája) -  kedvenc termékek (amennyiben a regisztrációt követően belépett és elhelyezett kedvencek közé termékeket) - regisztrációhoz tartozó belépési adatok (jelszó titkosított formában), számlázási és szállítási adatok módosításának lehetősége, korábban megadott adatok

    Hírlevél feliratkozáshoz megadandó adatok: név - e-mail cím

    Hírlevélre feliratkozhat a megrendelés elküldése alkalmával, vagy a webáruház oldalain. A feliratkozás kizárólag valós e-mail címmel lehetséges. A feliratkozás elküldése után a megadott e-mail címre a rendszer egy megerősítő hivatkozást (webcímet) küld, amelyre történő kattintással igazolható, illetve erősíthető meg a feliratkozás. A megerősítő webcímre kattintással hozzájárulását adja a hírlevelek küldéséhez. A megadott adatokat az ,,Üzmeltető” bizalmasan kezeli nem adja ki harmadik fél számára. A hírlevélről történő leiratkozási lehetőség minden általunk küldött levél alján biztosított a leiratkozás gombra történő kattintással vagy ügyfélszolgálati elérhetőségeinken történő kéréssel. A levélben történő leiratkozás gombra kattintást követően azonnal törlésre kerül a megadott e-mail cím és a hozzá tartozó adatok mindegyike a levelezési listáról. Ügyfélszolgálati elérhetőségeinken történő adat törlési igény esetén 1 munkanapon belül. A ,,Üzmeltető”.által küldött hírlevelek tartalma tájékoztató jellegű aktuális akciókra, információkra hívja fel a figyelmet tartalmukkal. A megadott adatokat harmadik fél részére a ,,Üzmeltető”nem adja ki, harmadik fél ajánlatait nem kézbesíti a megadott e-mail címre.

    Statisztikai adatok

    A webáruház böngészése folyamán technikai információk kerülhetnek rögzítése statisztikai célokból. (IP cím, látogatás időtartama, stb). Ezen adatokat a ,,Üzmeltető”kizárólag jogilag hitelesen indokolt, és alátámasztott esetben adja át a hatóságok részére. Az ,,Üzmeltető”által használt statisztikai eszköz a Google Analytics. A Google Analytics adatkezelési irányelvei megismerhetőek a http://www.google.com/analytics weboldalon.

    Cookie-k (sütik)

    A szolgáltatás igénybevételéhez cookie-k engedélyezése szükséges. Amennyiben nem szeretné engedélyezi a cookie-k használatát, letilthatja a böngészője beállításaiban (Beállítások menüpont). Cookie-k tiltása esetén a szolgáltatás bizonyos elemei csak részben, vagy egyáltalán nem használhatóak. A cookie egy olyan fájl, amelyet a webáruházat kiszolgáló szerver küld a felhasználó böngészőjének, és amelyet a felhasználó számítógépe tárol. A cookie-ban személyes adat nem kerül tárolásra. A cookie-ban tárolt adatok: kosár tartalma, munkamenet azonosító, elmúlt-e már 18 éves kérdésre történő válasz. A cookie-ban tárolt munkamenet azonosító az oldal bezárásáig, a további adatok a felhasználó által a saját böngészőjében történő törlésig került tárolásra.

    Megrendelés adatai

    A megrendelés folyamán rögzített adatokat a ,,Üzmeltető”a megrendelés teljesítéséhez használja fel. Az egyes informatikai rendszerek által, a webáruház oldalain leadott megrendelésből készült számla adatai a rendelés leadása folyamán megadott adatokkal rögzítésre és tárolásra kerülnek a hatályos számviteli törvényben meghatározott időszakra (5 év). Adatai törlését, módosítását bármikor kérheti írásban ügyfélszolgálati elérhetőségeink valamelyikén. Az adatok törlése az igény beérkezését követően 10 munkanapon belül megtörténik. Az adatbeviteli hibák javítása a megrendelés elküldését megelőzően lehetséges. A megrendelés elküldését követően ügyfélszolgálati elérhetőségeinken kérhető az adatbeviteli hibák javítása.

    14. - Jogorvoslattal élhet

    Jogérvényesítési lehetőségek:

    Reklamáció:

    A vásárolt termékekkel kapcsolatos mennyiségi és/vagy minőségi kifogás esetén a futár a kifogásolt terméket visszaszállítja, feltéve, ha a reklamáció már az átadásnál megtörtént. Jogos reklamáció esetén cégünk felveszi Önnel a kapcsolatot egy új szállítási időpont egyeztetése végett. Az új szállítás költsége ebben az esetben természetesen cégünket terheli. Ha bármiféle kérdése, észrevétele vagy problémája lenne cégünk működésével, a forgalmazott termékekkel kapcsolatban, kérjük, ossza meg velünk. Forduljon hozzánk bizalommal a honlapon feltüntetett elérhetőségek bármelyikén.

    Panaszügyintézés helye, ideje, módja:

    Panaszkezelés rendje (fogyasztónak minősülő felhasználók esetén)

    - Áruházunk célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben Felhasználónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát elérhetőségeinken telefonon, e-mail címen, vagy levél útján is közölheti. 

    - Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a vásárlónak. 

    - Az írásbeli panaszt a Szolgáltatást 30 napon belül írásban megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig megőrzi a Szolgáltató, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja.

    - Tájékozatjuk, hogy a panaszának elutasítása esetén panaszával hatósági vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti, az alábbiak szerint:

    - A Fogyasztó panasszal fordulhat a fogyasztóvédelmi hatósághoz:

    A fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléséről szóló 387/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet szerint közigazgatási hatósági ügyekben első fokon a járási hivatal, illetve a megyeszékhely szerinti járási hivatal, másodfokon országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el. A járási hivatalok elérhetőségei:http://jarasinfo.gov.hu  

    A Fogyasztó panasszal fordulhat a békéltető testülethez.

    Békéltető testület neve

    Békéltető testület székhelye, címe:

    Illetékességi terület

    Budapesti Békéltető Testület

    Budapest
    Budapesti Békéltető Testület
    Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.Telefonszáma: (1) 488-2131
    Fax száma: (1) 488-2186
    Elnök: Dr. Inzelt Éva VeronikaHonlap cím: 
    https://bekeltet.bkik.hu/
    E-mail cím: 
    bekelteto.testulet@bkik.hu

    Budapest

    Baranya Vármegyei Békéltető Testület

    Pécs
    Baranya Vármegyei Békéltető Testület
    Címe: 7625 Pécs, Majorossy Imre u. 36.
    Telefonszáma: (72) 507-154; (20) 283-3422
    Fax száma: (72) 507-152
    Elnök: Dr. Bércesi Ferenc
    Honlap cím: 
    www.baranyabekeltetes.hu
    E-mail cím: 
    info@baranyabekeltetes.hu
    kerelem@baranyabekeltetes.hu

    Baranya vármegye,

    Somogy vármegye,

    Tolna vármegye

    Borsod-Abaúj-Zemplén
    Vármegyei Békéltető Testület

    Miskolc
    Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Békéltető Testület
    Címe: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
    Telefonszáma: (46) 501-091 (új ügyek);
    501-871 (folyamatban lévő ügyek)
    Elnök: Dr. Tulipán Péter
    Honlap cím: 
    www.bekeltetes.borsodmegye.hu
    E-mail cím: 
    bekeltetes@bokik.hu

    Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye,

    Heves vármegye,

    Nógrád vármegye

    Csongrád-Csanád Vármegyei
    Békéltető Testület

    Szeged
    Csongrád-Csanád Vármegyei Békéltető Testület
    Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
    Telefonszáma: (62) 554-250/118 mellék
    Fax száma: (62) 426-149
    Elnök: Dr. Horváth Károly
    Honlap cím: 
    www.bekeltetes-csongrad.hu
    E-mail cím: 
    bekelteto.testulet@csmkik.hu

    Békés vármegye,

    Bács-Kiskun vármegye,

    Csongrád-Csanád vármegye

    Fejér Vármegyei Békéltető Testület

    Székesfehérvár
    Fejér Vármegyei Békéltető Testület
    Címe: 8000 Székesfehérvár, Hosszúséta tér 4-6.
    Telefonszáma: (22) 510-310
    Fax száma: (22) 510-312
    Elnök: Dr. Vári Kovács József
    Honlap cím: 
    www.bekeltetesfejer.hu
    E-mail cím: 
    bekeltetes@fmkik.hufmkik@fmkik.hu

    Fejér vármegye,

    Komárom-Esztergom vármegye,

    Veszprém vármegye

    Győr-Moson-Sopron Vármegyei
    Békéltető Testület

    Győr
    Győr-Moson-Sopron Vármegyei Békéltető Testület
    Címe: 9021 Győr, Szent István út 10/a.
    Telefonszáma: (96) 520-217
    Elnök: Dr. Bagoly Beáta
    Honlap cím: 
    https://gymsmkik.hu/bekelteto
    E-mail cím: 
    bekeltetotestulet@gymskik.hu

    Győr-Moson-Sopron vármegye,

    Vas vármegye,

    Zala vármegye

    Hajdú-Bihar Vármegyei
    Békéltető Testület

    Debrecen
    Hajdú-Bihar Vármegyei Békéltető Testület
    Székhelye: 4025 Debrecen, Petőfi tér 10.
    Ügyintézés helyszíne: 4025 Debrecen Vörösmarty u. 13-15.
    Telefonszáma: (52) 500-710; (52) 500-745
    Fax száma: (52) 500-720
    Elnök: Dr. Hajnal Zsolt
    Honlap cím: 
    https://www.hbmbekeltetes.hu
    E-mail cím: 
    bekelteto@hbkik.hu

    Jász-Nagykun-Szolnok vármegye,

    Hajdú-Bihar vármegye,

    Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

    Pest Vármegyei Békéltető Testület

    Budapest
    Pest Vármegyei Békéltető Testület
    Székhelye: 1055 Budapest, Balassi Bálint u. 25. IV/2.
    Telefonszáma: +36 1 792 7881
    Elnök: Dr. Koncz Pál
    Honlap cím: 
    www.pestmegyeibekelteto.hu;
    www.panaszrendezes.hu
    E-mail cím: 
    pmbekelteto@pmkik.hu

    Pest vármegye

     

    27. § *  A békéltető testület eljárása megindításának feltétele, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését.

    28. § *  (1) A békéltető testület eljárása a fogyasztó kérelmére indul.

    (2) A kérelmet a békéltető testület elnökéhez kell írásban benyújtani. Az írásos formának a 17/C. § szerinti módokon is eleget lehet tenni. A kérelemnek tartalmaznia kell

    a) a fogyasztó nevét, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét,

    b) a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás nevét, székhelyét vagy érintett telephelyét,

    c) *  – ha a fogyasztó az illetékességet a 20. § (3) bekezdésére kívánja alapítani – a 20. § (1) és (2) bekezdése szerint illetékes békéltető testület helyett kérelmezett testület megjelölését,

    d) a fogyasztó álláspontjának rövid leírását, az azt alátámasztó tényeket és azok bizonyítékait,

    e) a fogyasztó nyilatkozatát a 27. §-ban előírt feltétel teljesítéséről,

    f) *  a fogyasztó nyilatkozatát arra nézve, hogy az ügyben más békéltető testület eljárását nem kezdeményezte, közvetítői eljárás nem indult, keresetlevél beadására, illetve fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem előterjesztésére nem került sor,

    g) a testület döntésére irányuló indítvány,

    h) *  a fogyasztó aláírását.

    (3) *  A kérelemhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát (kivonatát), amelynek tartalmára a fogyasztó bizonyítékként hivatkozik, így különösen a vállalkozás írásbeli nyilatkozatát a panasz elutasításáról, ennek hiányában a fogyasztó rendelkezésére álló egyéb írásos bizonyítékot a 27. §-ban előírt egyeztetés megkísérléséről.

    (4) Ha a fogyasztó meghatalmazott útján jár el, a kérelemhez csatolni kell a meghatalmazást.

    (5) *  Ha a kérelem nem felel meg a (2)–(4) bekezdésben foglaltaknak, a békéltető testület elnöke a hiány megjelölésével – a kérelem beérkezésétől számított tizenöt napon belül – pótlásra hívja fel a kérelmezőt.

    (…)

    29. §  (11) *  A vállalkozást a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli, ennek keretében köteles a (8) bekezdésben rögzített tartalommal, az ott említett határidőn belül válasziratát megküldeni a békéltető testület számára. A fogyasztói jogviták online rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló, 2013. május 21-i 524/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazásának kivételével a vállalkozás a meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani köteles. Az online meghallgatáson a vállalkozás egyezség létrehozására feljogosított képviselője köteles online részt venni. Ha a fogyasztó személyes meghallgatást kér, a vállalkozás egyezség létrehozására feljogosított képviselője köteles legalább online részt venni a meghallgatáson.

    (…)

    32. § *  Egyezség hiányában a tanács az ügy érdemében

    a) *  kötelezést tartalmazó határozatot hoz, ha

    aa) a kérelem megalapozott, és a vállalkozás – a békéltető testületnél vagy a kamaránál nyilvántartott, illetve kereskedelmi kommunikációjában közölt – a 36/C. § szerinti általános alávetési nyilatkozatában, az eljárás kezdetekor vagy legkésőbb a döntés meghozataláig nyilatkozatában a békéltető testület döntését magára nézve kötelezőként elismerte, vagy

    ab) a vállalkozás alávetési nyilatkozatot nem tett, de a kérelem megalapozott és a fogyasztó érvényesíteni kívánt igénye – sem a kérelemben, sem a kötelezést tartalmazó határozat meghozatalakor – nem haladja meg a kétszázezer forintot, vagy

    b) ajánlást tesz, ha a kérelem megalapozott, azonban a vállalkozás az eljárás kezdetekor úgy nyilatkozott, hogy a tanács döntését kötelezésként nem ismeri el, illetve ha a tanács döntésének elismeréséről egyáltalán nem nyilatkozott.

    32/A. § *  A tanács a fogyasztó kérelmének elutasításáról dönt, ha a meghallgatást követően a kérelmet megalapozatlannak találja.

    33. § *  (1) *  A kötelezést tartalmazó határozatnak, illetve az ajánlásnak ki kell terjednie a kérelemben előterjesztett valamennyi indítványra és a döntés alapjául szolgáló indokokra. A kötelezést tartalmazó határozatban rendelkezni kell a békéltető testület működése körében felmerült eljárási költség összegéről és annak viseléséről.

    (...)

    (3) *  Az eljárás költségét kötelezést tartalmazó határozat esetén az a vállalkozás viseli, amelynek terhére a tanács az ügyet eldöntötte. A fogyasztó kérelmének elutasítása esetén a felek viselik a saját költségüket.

    (…)

    36/C. § *  (1) *  A vállalkozás a székhelye szerinti békéltető testületnél vagy – valamennyi békéltető testületre kiterjedő hatállyal – az MKIK-nál írásban, visszavonásig érvényes általános alávetési nyilatkozatot tehet, amelyben vállalja, hogy a békéltető testületi eljárásnak és egyezség hiányában az ilyen eljárásban hozott határozatnak aláveti magát. Az általános alávetési nyilatkozatban a vállalkozás kötelezettségvállalásának mértékét, illetve hatályát a jogvita tárgyának általa meghatározott értékében vagy más módon is korlátozhatja.

    (2) *  A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a nála megtett általános alávetési nyilatkozatokról nyilvántartást vezet.

    (3) *  A békéltető testület az illetékességi területén székhellyel rendelkező vállalkozások nála megtett általános alávetési nyilatkozatairól nyilvántartást vezet.

    (4) Ha a fogyasztó bizonyítja, hogy a fogyasztói jogvita alapjául szolgáló szerződést arra tekintettel kötötte, hogy a vállalkozás kereskedelmi kommunikációjában vállalta, hogy a békéltető testületi eljárásnak és egyezség hiányában az ilyen eljárásban hozott határozatnak aláveti magát, a vállalkozást e nyilatkozata – az abban meghatározott feltételekkel – köti az adott eljárásban akkor is, ha nem tett az (1) bekezdés szerinti általános alávetési nyilatkozatot. A vállalkozás mentesül e nyilatkozat kötőereje alól, ha bizonyítja, hogy azt a szerződéskötésig a vállalással azonos módon visszavonta.

    - A  békéltető testület hatáskörébe tartozik a  fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A  békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a  fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a  felek között, ennek eredménytelensége esetén az  ügyben döntést hoz a  fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a Szolgáltató kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.

    - Online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén az eljárásra kizárólag a fővárosi kereskedelmi és iparkamara mellett működő békéltető testület illetékes.

    - A Fogyasztó panasza esetén igénybe veheti az Uniós online vitarendezési platformot. A platform igénybe vétele egy egyszerű regisztrációt igényel az Európai Bizottság rendszerében, ide kattintva. Ezt követően pedig bejelentkezés után nyújthatja be panaszát a fogyasztó az online honlapon keresztül, amelynek címe: http://ec.europa.eu/odr

    - Szolgáltatót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli. Ennek keretében köteles a válasziratát megküldeni a békéltető testület számára és a meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani. Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.

    - Amennyiben a fogyasztó nem fordul békéltető testülethez, vagy az eljárás nem vezetett eredményre, úgy a fogyasztónak a jogvita rendezése érdekében lehetősége van bírósághoz fordulni. A pert keresetlevéllel kell megindítani, amelyben az alábbi információkat kell feltüntetni: - az eljáró bíróságot; - a feleknek, valamint a felek képviselőinek nevét, lakóhelyét és perbeli állását; - az érvényesíteni kívánt jogot, az annak alapjául szolgáló tényeknek és azok bizonyítékainak előadásával; - azokat az adatokat, amelyekből a bíróság hatásköre és illetékessége megállapítható; - a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet. A keresetlevélhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát amelynek tartalmára bizonyítékként hivatkozik.

    Egyéb jogérvényesítési lehetőségek:

    Amennyiben a Szolgáltató és a Felhasználó között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a Szolgáltatóval való tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek is rendelkezésre állnak a Felhasználó számára:

    A vásárló panaszaival, észrevételeivel a következő helyekre is fordulhat:

  26. Balatonfűzfői Polgármesteri Hivatal jegyzője: Dr Takács László  8175 Balatonfűzfő Nike körút 1.  tel: 88/196110
  27. Békéltető Testület : Kereskedelmi és Iparkamara 8200 Veszprém Budapest út 3. 88/429088
  28. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Felügyelőség: 8200 Veszprém Budapest út 3. 88/550510
  29. Európai Bizottság online vitarendezési platformja (European Online Dispute Resolution (ODR) Platform), amely alternatívát kínál a webáruházak és az online vásárlók közötti esetleges jogviták rendezésére,
  30. Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

  31. posta cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.   cím: 1125 Budapest Szilágyi Erzsébet fasor 22/c   - Telefon: +36 (1) 391-1400 - Fax: +36 (1) 391-1410 -  URL: http://naih.hu
  32. 15. - Egyéb rendelkezések, változások, árak, akciók, információk

    A jelen általános szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a polgári törvénykönyv, 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet, és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. tv. rendelkezései az irányadók.

    A látogató a webáruház oldalainak böngészésével, továbbá megrendelésének rögzítésével elfogadja a ,,Üzmeltető”általános szerződési feltételeit, adatkezelési nyilatkozatát.

    A felelősség kizárása, korlátozása :

    A web áruháztól való vásárlás feltételezi a vásárló részéről az internet lehetőségeinek és korlátainak elfogadását.
    A web áruház nem felelős a felsoroltak miatt:
    - Bármilyen működési hiba az internetes hálózatban, ami megakadályozza a web áruház akadálytalan működését és a vásárlást.

    - Az interneten küldött és/vagy fogadott bármilyen adat meg nem érkezése, véletlenszerű megváltozása.

    - Meghibásodás, bármely vételi eszközben a kommunikációs vonalakon.

    - Szoftver nem megfelelő működése.

    - Programhiba, rendkívüli esemény vagy technikai hiba következményei.

    - A vevő adatok, kedvezmények, meghibásodása.

    - Hibás ár ( pl. 0Ft-os ár), vevői,  csoport, egyéb ár megjelenítése.

    Árak:

    Áraink a rendelés időpontjában érvényes listaárak, amelyeket a webáruházban a termékek mellett találnak, forintban értendők. Az árak bruttó árak, az ÁFÁ-t tartalmazzák, azonban ezek az árak nem tartalmazzák a szállítási költséget. A szállítási költség a pénztár folyamat során a megrendelés véglegesítése előtt, valamint a Vásárlási feltételek között is megtalálható. Amennyiben a webáruházban hiba vagy hiányosság lép fel a termékeknél vagy az áraknál, fenntartjuk a jogot a korrekcióra.

    0Ft–ért terméket nem értékesítünk! Ilyen ár csak valamilyen technikai probléma miatt jelenhet meg!  Az árak megjelenítésében előfordulható technikai problémákért, (pl. 0-Ft ért megjelenő ár, meg nem jelenő ár, a valóstól irreálisan eltérő ár …), az ebből eredő, bármilyen előálló helyzetért felelősséget nem vállalunk! Ezek kijavítását, csak az észlelés után tudjuk véghezvinni. Ilyen esetben a hiba felismerése illetve módosítása után azonnal tájékoztatjuk a vevőt az új adatokról. A vevő ezt követően még egyszer megerősítheti a megrendelést, vagy lehetőség van arra, hogy bármely fél elálljon a szerződéstől.

    A web áruház nem felelős semmilyen kárért, ami a web áruházhoz való csatlakozás miatt következett be. Egyedül a vásárló felelős a web áruházhoz való kapcsolódásáért és az áruházban való vásárlásért. Ismétlődő, vagy súlyos jogsértést az üzemeltető jogosult az adott felhasználót véglegesen kizárni az oldal használatából, regisztrációját törölni.

    A honlap tartalma bármikor bővülhet, kiegészülhet és frissülhet. Az Üzemeltető  mindent megtesz a pontos és aktuális információk közlése érdekében. Üzemeltető továbbá kifejezetten kizárja a felelősséget a számítógéppel és egyéb eszközökkel kapcsolatban felmerülő, a hozzáférés, a honlap használata vagy letöltés során bekövetkezett káreseményekért. Ide vonatkoznak az Üzemeltetőn kívül álló okokkal összefüggésben keletkezett hibák és ezek következményei is. Az Üzemeltető továbbá semmiféle, Felhasználó számára a szolgáltatás igénybevételéből eredő anyagi vagy erkölcsi kárért nem vonható felelősségre.

    Védjegyek:

    Az webáruházban  található termékképek az üzemeltető tulajdonát képezik és szerzői jogvédelem alatt állnak. Tilos azok bárminemű engedély nélküli felhasználása, közzététele, reprodukálása, módosítása, az Üzemeltetők előzetes írásbeli engedélyezése nélkül.

    A Blog és cikkoldalakon található fotók, képek nem szolgálnak semmilyen kereskedelmi tevékenységet, kizárólag illusztráció céljából vannak feltüntetve, melyek a termékekre utalnak, vagy frizurákkal kapcsolatosak. Kizárólag arra szolgálnak, hogy vizuálisan segítsék a felhasználót a vásárlásban, oldalon történő navigáció során. A weboldal üzemeltetői tisztelik mások szellemi termékét. Abban az esetben, ha valamely felhasználó úgy véli, hogy az oldalon saját szerzői jogait sérti egy kép jelenléte – azaz a kép saját tulajdonát képezi, az levédett, és annak közléséhez írásos engedély vagy díjazás szükséges, vagy nem kívánja, hogy az oldalon megjelenjen – akkor lépjen velünk kapcsolatba, jelezze felénk kifogását, és ha egyértelmű a szerzői jogsértés, akkor az adott képet azonnali hatállyal eltávolítjuk az oldalról. Az oldal üzemeltetői kizárólag olyan képeket használnak, amelyekre a forrásként megjelölt oldal jogi nyilatkozatában engedélyt adott, vagy nem szerepelt erre vonatkozó tartalom.

    Az oldal üzemeltetői felelősséget nem vállalnak azért, hogy a forrásként megjelölt oldal kizárólagos tulajdonosa-e az adott képnek, avagy sem, így kizárja a felelősséget arra vonatkozóan, ha bármely felhasználó anyagi kártérítést követelne egy, a tulajdonát képező kép használata esetén.

    Változások, árak, akciók, információk

    A termékekre vonatkozóan megjelenített árak tartalmazzák a törvényben előírt áfát, azonban nem tartalmazzák a házhoz szállítás díját.  Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra! 0Ft –ért terméket nem értékesítünk! Ilyen ár csak valamilyen technikai probléma miatt jelenhet meg!  Az árak megjelenítésében előfordulható technikai problémákért, (pl. 0-Ft ért megjelenő ár, meg nem jelenő ár, a valóstól irreálisan eltérő ár …), az ebből eredő, bármilyen előálló helyzetért felelősséget nem vállalunk! Ezek kijavítását, csak az észlelés után tudjuk véghezvinni. A technikai problémák miatt keletkezett hibás árakon a termékeket nem vagyunk kötelesek elküldeni! Ezen hiba esetén felhívjuk a vásárlót egyeztetés céljából, ahol a vásárlónak joga van elállni a rendeléstől, vagy az ajánlott áron elfogadni a rendelést.

    Az Üzemeltető jelen ÁSZF-et, a honlapon forgalmazott termékek árait és egyéb feltüntetett árakat nem visszamenőleges hatállyal bármikor módosíthatja, a módosítás a honlapon történő közzétételt követően lép életbe, és csak az életbe lépést követő tranzakciókra érvényes.

    Az üzemeltető idő intervallumhoz kötött akciókat nem készít. A weboldalunkon megjelenő akciós árak a megjelenésüktől, megszűnésükig tartanak. Ezen akciós árakat technikai okok miatt a csak a raktárkészlet erejéig, tudjuk biztosítani, amit a webáruházban nem tudunk megjeleníteni. Az akciós készlet elfogyásának jelzése a technikai korlátok miatt csak az észlelés után, változó mértékű időintervallumban valósítható meg, ezért az esetlegesen ilyen, már raktárkészleten nem lévő akciós termékekre leadott rendeléseket nem tudjuk szállítani! Az ebből eredő, bármilyen előálló helyzetért felelősséget nem vállalunk! Amennyiben akciós árat készül bevezetni, arról az üzemeltető a vásárlókat hírlevélben is értesítheti.

    Technikai korlátok

    A honlapon történő vásárlás feltételezi a Felhasználó részéről az Internet lehetőségeinek és korlátainak ismeretét és elfogadását, különös tekintettel a technikai teljesítményekre és a felmerülő hibákra. A Szolgáltatót nem terheli felelősség, ha bármilyen működési hiba észlelhető az internetes hálózatban, ami megakadályozza a honlap működését és a vásárlást.

    Kérjük figyelmesen olvassa el Vásárlási és Szolgáltatási Feltételeinket.
    A webáruház működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatban felmerülő kérdései esetén keresse elérhetőségeinket.

    16. - Ügyfélszolgálat:

    Amennyiben a webáruház használata során problémája vagy kérdése merül fel, az Elérhetőségeink menüpontra kattintva, a következő elérhetőségeken és módon veheti fel a kapcsolatot a webáruház Üzemeltetővel.

    Sikeres Fodrászkellék Kft  8175 Balatonfűzfő Nefelejcs utca 7. , Tel:  7-14-ig 20/9422753  14 óra után 20/3371605  -  E-mail: sikeres@fodraszkellekshop.hu   Személyesen – Munkanapokon: Hétfő: 7-20 óra között, keddtől-péntekig 7-14 óra között kereshető fel.

    Kérdéseit hétfőtől péntekig,  7-14  óra között a webáruház dolgozójának a Tel: 20/9422-753  számon teheti fel.

    Ha a webáruház kezelése során elakadt, vagy kérdései merülnek fel a használatot illetően, akkor ezen a számon segítünk megoldani a problémát.  Hívható 9-18 óra között!   Telefonszám: +36 20 3371-605

Az oldal tetejére